Kutyaszerviz blog

Kutyaszerviz blog

2017. augusztus 23. - Kutyaszerviz1

Sziasztok!

2017.augusztus 12-én Mátyásdombon tartottunk bemutatót, a falunap keretében. Bár itt is némi kihívással néztünk szembe, hiszen annak ellenére, hogy végre jó nagy terület állt a rendelkezésünkre, hangosítást nem kaptunk. Így a csekély számú, ám annál lelkesebb közönségnek igen csak körénk kellett gyűlni, hogy hallják a narrátort, akinek a dodgem és a lánchinta kilométereke elhallatszó zenéjét is túl kellett kiabálni. A szereplő kutyák nagyon ügyesek voltak, mindenki szépen teljesítette a feladatát: Maya apró termetével nyűgözte le a közönséget, hiszen aprócska létére ő is a nagyokkal dolgozik és ugyanúgy végrehajtja gazdája utasításait. Zénó a fürkészéssel szerzett rajongókat, míg Loki a különleges, francia bundás őrző-védő számával remekelt. Brixi a kocsi tetején végzett mutatványával és a magasugrással tarolt, Katica az apró akadályokon mutatta meg tehetségét. Jeep a mászókán végzett produkcióval nyerte el a nézők szívét, míg Tasli a gyerekek között szlalomozva lett a nézők egyik kedvence. A bemutató után gazdákat-kutyákat egyaránt vendégül láttak a szervezők, melyet nagyon köszönünk! 

Augusztus 19.-én újra Polgárdiban jártunk.A Kutyaszerviz S.E. bemutatója iránt egészen sokan érdeklődtek. Kicsit és nagyok figyelték érdeklődve Tasli, Zénó, Árész, Katica, Jeep, Brix, Barka, Loki munkáját. Remek hangosítással, könnyen lehetett követni az eseményeket. Anikó profi narrációja mellett dolgoztak Laci vezetésével.Bemutattak fegyelmező, ügyességi és őrző-védő gyakorlatokat. A közönség élénken figyelt, tapssal is jutalmazták a négylábúak teljesítményét. Köszönjük az újabb lehetőséget .

Képek és videófelvételek  weblapunk "események" részén megtekinthetők.  Címünk: www.kutyaszerviz.hu  

dscn8798_medium.png

 

 

 

Nyári bemutatók

Sziasztok!

Idén nyáron elég sok helyen jártunk bemutatózni.Mindenhol remekül éreztük magunkat, sok kedves emberrel megismerkedtünk.Öröm látni, hogy ennyi állatbarát és főleg kutyarajongó ember gyűlik össze egy-egy alkalommal.Mindig sok kérdésük van, az iskola vezetői alig tudnak mindre válaszolni. 

És persze sok időt tölthetünk együtt.

 

Összefoglalásként : Bemutatók július 30-ig időrendben weblapunkon: 

http://www.kutyaszerviz.hu/esem%C3%A9nyek.html

 

Nyílt nap 2017.június 3.

Végre eljött, amire már nagyon vártunk: A Kutyaszerviz S.E. nyílt napja. Már délelőtt 10 óra felé gyülekezni kezdtünk a pályán-állt már a sátor is. Közösen befejeztük az akadályok öszeállítását és a pálya rendezését is.

12 óra után a Német juhászkutya fajtamentőktől Moravecz Misi futott be.Három gyönyörű, kedves kutyát hozott, közülük kettőt örökbefogadásra. Nagy örömmel fogadtuk őket, szívesen segítettünk őket sétáltatni, vízzel ellátni, árnyékba helyezni.

Az Ékszervár sátra is felállt. Még egy kis beszélgetésre, tombolavásárlásra is maradt idő ebéd előtt.

Hamarosan megérkeztek az első vendégek.

Elsőnek az kutyaovisok bemutatkozását tekinthették meg, akik a játék mellett szocializációs és engedelmességi feladatokat végeztek.

Rövid szünet után a Kutyaszerviz.hu iskolás csoportjának programja következett.Ők egy általános foglalkozás gyakorlatait mutatták be.

Újabb lazítás után a bemutatós csoport következett. Először engedelmességi, majd ügyességi feladatokat láthattunk.Végül pedig az őrző-védő gyakorlatokat mutatták be-ebbe King, Misi kutyája is bekapcsolódott egy kis időre.

Sokan keresték fel a bemutatók után az iskola vezetőit kérdéseikkel. Elérkezett a tombola ideje is- sok kedves apróságot, kutyafelszerelést, kaját, ingyenes kiképzést lehetett szerezni. Közben vattacukorhoz, popcornhoz is hozzájuthattak az érdeklődők, csillámtetoválást, arcfestést viselt minden gyerek és némely felnőtt is. :) A délután további része beszélgetéssel, kutyasimogatással, árnyékban hűsöléssel telt. Remekül mulattunk.   

                                                                  

                                                          Fotók, írások megtekinthetők: 

https://www.facebook.com/pg/kutyaszerviz/photos/?tab=album&album_id=1432209400134823

http://feol.hu/allatvilag/kutyaiskola-szabadbattyan-kutyaszerviz-1839996

Három nap, négy bemutató

2017. május 26-án, pénteken délelőtt a szabadbattyáni Cifrakert óvodában tartottunk bemutatót. Miután mind a hét csoport felsorakozott, kezdődött a műsor. A szokásos módon, először fegyelmező gyakorlatok kerültek bemutatásra, majd az ügyességi feladatok következtek. A tapsból és az ujjongásból arra következtettünk, hogy a gyerekeknek a magasugrás tetszett a legjobban. A feladatsort az őrző-védő munka zárta. Elismerésül a gyerekek sok-sok simogatással jutalmazták a kutyákat, akik alig látszottak ki a sok apró kezecske alól.

A Cica csoport egyik kis ovisa, egy rajzzal lepett meg minket. Köszönjük szépen Zsombornak!

Másnap, 27-én délelőtt. Sárszentmihályon volt fellépésünk. Nagyon szép környezetben, a focipályán volt a számunkra kijelölt hely. A nézők érdeklődve figyelték, mit tudnak a kutyák. A gyerekek egyik kedvence itt is a kutyasimogatás volt. A bemutató után a habparti következett a gyermeknapi programlistán, amit a gyerekek és a kutyák is nagyon élveztek, ugyanis miután a gyerekek kijátszották magukat, a maradék habba a négylábúak is bemehettek! A szombati nap Kisfaludon folytatódott, ahol a program végén került ránk sor, így kevesebb néző volt, de annál lelkesebben tapsoltak. Egy kislány vállalta a szereplést is, így odaült Anikó és Ramóna mellé az őrzésre, amikor Bömbi kutya védte őket, nehogy valaki elvihesse a gyerekeket. :)

Majd 28-án délután következett a polgárdi bemutató. Ez volt három nap alatt a negyedik. Itt nem a legjobb volt a terület a kutyák számára, de ügyesen leküzdötték a terepviszonyok okozta nehézséget és szépen szerepeltek. A képek is magukért beszélnek! Köszönjük mind a négy helyszínen a szervezőknek, hogy ilyen gördülékenyen mehetett a program és a vendéglátást, a lángost, üdítőt, vattacukrot, sajtosrudat!

   A felvételek megtekinthetők:

https://www.facebook.com/pg/kutyaszerviz/photos/?tab=album&album_id=1430603086962121

Kutyaszerviz vizsgaelőkészítő

Sziasztok!

2017.Május elsején összegyűltek a Kutyaszerviz S.E. BH és IPO vizsgára készülő nebulói és gazdáik.
A foglalkozás ezen módja lehetővé tette, hogy a párosok csak a vizsgán bemutatandó feladatot gyakorolhassák, a kiképzők koncentráltabban figyelhessenek és felhívhassák a figyelmet a javítandó hibákra.
A Kutyaszerviz S.E. a három legjobb eredménnyel BH vizsgázó kutya-gazdi párost gyönyörű medállal jutalmazza. A legjobb pedig egy kupát is kap - ezeket is megtekinthettük a pályán.
Az agility pályán is folyt a gyakorlás- lelkesen dolgoztak kicsik és nagyok.

A munka után pedig a lányok ismételten remekül sikerült sütijeiből kaphattak a gazdik és indulhatott a játék.

Facebook bejegyzés, ahol a képeket is megnézegetheted:

https://www.facebook.com/kutyaszerviz/photos/a.1407644522591311.1073741851.147527565269686/1407644649257965/?type=3

 

Miért fontos a kutyaovi?

 

Miért fontos a kutyaovi?

 

"Ott csak játszanak a kutyák, felesleges!"
"Van otthon egy 5 éves kutyánk is, majd vele játszik!"
"Gyakran visszük sétálni, közben találkozik a kerítéseknél kutyákkal!"
"Majd ha minden oltását megkapta!"

Gyakran találkozni a fenti válaszokkal, ha szóba kerül a kutyaovi kérdése.

 

Miért is fontos a kutyaovi?

 

A kölykök igaz hogy "csak" játszanak, de ezzel nagyon fontos dolgot, a társas viselkedést tanulják meg. Megtanulnak kommunikálni egymással és a későbbiekben minimális esély lesz a kutyákkal szembeni agresszivitásra. Tehát ez a játék nagyon fontos és elengedhetetlen tanulási folyamat. S minden alkalommal az utolsó fél órában különböző zajokhoz, külső ingerekhez, kisebb akadályokhoz szoktatjuk a kutyákat, így a mindennapokban kiegyensúlyozott, stabil felnőttekké válnak.

 

Miért nem célszerű egy kölyök kutyát együtt tartani egy felnőtt kutyával?

A kölykök kajlák, játékosak, igazi pajkos rosszaságok, akik az idősebb kutya feje tetején is járnak, fittyet hánynak a szabályokra és a régebbi családtag szokásaira, ami könnyen kihozhatja a sodrából az idősebb kutyát. Ilyenkor morgással, vicsorgással, esetleg harapással reagálhat, ami komoly mentális károkat okozhat a kölyöknél. Félőssé illetve akár agresszívvé is válhat a többi kutyával szemben. S nem utolsó sorban minden esetben az idősebb lesz a "főnök", így a kölyköt kezdettől fogva elnyomja. Ezért nagyon fontos, hogy kölyök kutyát nem szabad felügyelet nélkül hagyni egy felnőtt kutyával. Mindig csak annyi időt töltsenek együtt, amíg felügyeljük őket. A kölyök igazi játszótársa a korban és méretben is vele azonos másik kölyök!

 

Ismerkedés kerítésen keresztül

 

Sokan gondolják úgy, hogy abból semmi gond nem lehet, ha séta közben odaengedik kutyájukat a kerítésekhez, hiszen ismerkedhet! De abba már nem gondolnak bele, hogy az a kerítés túloldalán lévő kutya a saját területén van, a kerítés nagyobb önbizalmat ad, így még bátrabb és erélyesebb. Vannak kutyák, akik már több méterről hangosan csaholnak, vicsorognak, míg más kutyák csendben állnak a kerítésnél. Utóbbihoz odaengedve a kutyánkat, pillanatok alatt hatalmas baj kerekedhet. A kutyánk bedugja az orrát a kerítésen, megszaglászná a másikat. A saját területén lévő a gazdi reakcióideje tört része alatt már el is kapta a kutyánk orrát. A fizikai sérülés hamarabb gyógyul, s jó eséllyel a harapó kutya is rendelkezik a szükséges oltásokkal, viszont mentálisan olyan károk keletkeztek a kutyánkban amik vagy soha, vagy nagyon hosszú idő alatt és kemény munkával gyógyulnak.
Kutyasétáltatáskor SOHA nem szabad a kerítéshez engedni a kutyát még akkor sem, ha egyébként a kutyafuttatóban, parkban, stb. már találkoztak a kutyák!

A kölyökkori oltási programot illetően

 

Mire a kölyök minden szükséges oltást megkapott, addigra már a legfőbb szocializációs időszak lezárult, a kimaradt tapasztalatok pótolhatatlanok. A kölykök az első 2 oltással már olyan védettséggel rendelkeznek, amelyek mellett nem okoz egészségügyi kockázatot a kutyaovi.

 

 

Végre...

Sziasztok!

Az elmúlt hetek fagyos-lucskos időjárásában sajnos. sokszor előfordult, hogy a pálya nem volt alkalmas kutyázásra. De ezen a héten végre használhatóvá vált.

Folytatódhat a munka!  :)

    http://videa.hu/videok/allatok/sajat-film.wmv-kutyaiskola-kutyaszerviz.hu-udA1KUciwdBEA4m5

 

https://www.facebook.com/kutyaszerviz/ 

 

 

Hidegben is remekül érezzük magunkat

Sziasztok!

Itt az új év- nagyon hideg időjárást hozott.De mi kitartunk: a havas-jeges pályán, szélben is megtartjuk a foglalkozásokat.a kutyák nagy örömére. Néhányuk még jobban is érzi magát ebben a zegernyében, mint nyáron.

 Képek megtekinthetők itt:

https://drive.google.com/drive/folders/0B1e7r5AldP5Kc25Cc1Y2VjVsTXM?usp=sharing

         https://drive.google.com/drive/folders/0B1e7r5AldP5Kc25Cc1Y2VjVsTXM?usp=sharing  

2016.December.17. - Karácsony előtt

Sziasztok!

Ma egy fantasztikus, ünnepi hangulatú foglalkozás volt az iskolában! Mindenki készült valamivel, sütivel, pogácsával, meleg teával. Mavis gazdái egy gyönyörű és nagyon finom, Kutyaszerviz logós tortával leptek meg minket. S nem utolsó sorban, nagyon köszönjük az egész csapatnak a meglepetés ajándékot, a chip leolvasót! Fantasztikus érzés egy ilyen összetartó csapat tagjának lenni! Reméljük mindenkinek tetszett a kis apró meglepetés, mellyel szeretnénk megköszönni a bizalmat, az eddigi munkát és a sok segítséget! Továbbra is várunk mindenkit szeretettel, hiszen még az idén is lesz pár foglalkozás!

Aki lemaradt, megtekintheti a fotókon:  

https://photos.google.com/album/AF1QipOIAdu_8TxuXCPeyAtG2odm48r54m1T5qzL_Uyz

 Készült videófelvétel:  

2016.december 11.

 Sziasztok!

Délutánra igen szép idő lett, sokan eljöttek, hogy a négylábúakkal együtt töltsék az időt.

Időközben több új taggal bővült a csapat- lelkesen dolgoztak a többiekkel.

Laci vadonatúj "zavaró körülményeket" hozott, ezeket haladéktalanul ki is próbálta a kutyákon- némelyikükben nem kis riadalmat keltve. Gazdáik minden megtettek, hogy mielőbb megbarátkozzanak ezekkel a fura tárgyakkal, amik zörögnek, lobognak.

A képek megtekinthetők:

 https://drive.google.com/drive/folders/0B1e7r5AldP5KYUQ0aFNUMGRHM0E?usp=sharing

 https://1drv.ms/f/s!Ag-YcWyJgsVfiRA12GET3b4Z1dcq

 Videó:

süti beállítások módosítása